M�cs L�szl�: A kir�lyfi h�rom b�nata

Amikor sz�lettem, nem jeleztek nagyot

messi�s-mutat� k�l�n�s csillagok,

csak az any�m tudta, hogy kir�lyfi vagyok.

A t�bbiek l�ttak egy s�r� porontyot,

de any�m �gy rakta r�m a p�lyarongyot,

mintha babusgatn� a sz�p napkorongot.

Maga adta n�kem �dess�ge telj�t,

�gy aj�nd�kozta anyas�ga tej�t,

hogy egyszer a f�ldnek bennem kedve telj�k.

Isten tudja honnan, pal�stot ker�tett,

aranyos pal�stot v�llamra ter�tett,

fejem f�l� �gsz�n mosolyg�st der�tett.

Ma is �gy foltozza ingemet, ruh�mat,

ma is �gy szolg�l ki, f�zi vacsor�mat,

mint kir�lyi ember kir�lyi ur�nak.

Amerre �n j�rtam, k�vek �nekeltek,

mert az �desany�m izent a k�veknek,

sz�ve ment el�ttem el�re k�vetnek.

Am�g � van, v�gan �ln�m a vil�gom,

nem hi�nyzik nekem semmi a vil�gon,

h�rom b�nat teszi boldogtalans�gom.

Az egyik b�natom: m�rt nem tudja l�tni

egym�st a sok ember, a sok-sok kir�lyfi,

�gy, ahogy az anyjuk tudja �ket l�tni?

A m�sik b�natom: hogyha � majd holtan

fekszik a f�ld alatt vir�gg� foszoltan,

senki se tudja majd, hogy kir�lyfi voltam.

Hogyha minden csillag csupa gy�m�nt volna,

minden tavaszi r�gy legtiszt�bb gy�ngy volna:

kamatnak is kev�s, nagyon kev�s volna.

Hogyha minden foly� lelkemen �tfolyna

s ezer h�la-malom csak zsolt�rt mormolna,

az �n k�sz�netem �gy is kev�s volna.

Hogyha a f�ld minden sz�nm�z�t �tadom,

az � �dess�g�t meg nem h�l�lhatom,

ez az �n b�natom, harmadik b�natom.