Szádeczky-Kardoss György: Nincs időd

Szoktál-e néha meg-megállni,
És néhány percre megcsodálni,
A zöld mezőt, a sok virágot,
A dús erdőt, a zúgó fákat,
A csillagfényes éjszakákat,
A völgy ölét, a hegytetőt?
Nem, neked erre nincs időd!

Szoktál-e néha simogatni,
Sajgó sebekre enyhet adni,
A hulló könnyeket letörülni
Más boldogságán is örülni,
Meghallgatni, akinek ajka
Bánatra nyílik és panaszra,
Vigasztalni a szenvedőt?
Nem, neked erre nincs időd!

S ha est borul a késő mára,
Készülni kell a számadásra,
Mérlegre tenni egész élted,
Tettél–e jót, láttál–e szépet?
És nincs más vágyad csupán ennyi:
Nem rohanni, csak ember lenni,
Hiszen már látod a temetőt,
De most már késő!…Nincs időd!